Egy átlagos nap

Április 27, 2008 at 12:53 am (Uncategorized)

Üdv mindenkinek!

Hát…. erre a napra nem nagyon tudok mit mondani. Szerencsére Barátnőmmel rendeztük a dolgokat =). Ma azért megemlítettük, hogy mi volt ugyebár tegnap – a veszekedés, meg a megsértődés -, de azért el tudtuk nyugodtan, békésen rendezni a dolgokat. Ezt szeretem benne nagyon, hogy mindíg végül jól oldódnak meg a helyzetek. Jó, mondjuk általában én mondom azt hogy oké, de legalább ő is meg tudja tenni értem, hogy azt mondja hogy nincs semmi baj, és csak simán elsiklunk a dolgokon, amikkel másokkal azért lennének akadályok. Szeretem ezt a nőt. El sem tudom mondani mennyire. Akármit meg tudnék neki bocsájtani, szó szerint akármit.
Most este voltam Zeuszban – az egy szórakozóhely Balatonlellén (hogy a reklámot csináljam neki =D) – bulizni. Egyik csajjal… pontosabban kettővel eldumálgattam erről. Az a humor az egészben hogy mindegyikük ismert, és mindegyikük emlékezett barátnőmre, de mégis a hülye fasz korai szenilitásomnak köszönhetően, és egyiküket sem ismertem fel, csak azért elegyedtem velük beszélgetésbe, mert az én baráti körömben ültek =). Na mindegy, szal velük elbeszélgettem, és rájöttem, hogy milyen jó nekem hogy Cicámmal vagyok. Nem csak azért mert szeretem, és ő is szeret, hanem  mert ő az a személy, akit… akivel megéri azt hogy akármennyit is balhézik, vagy akármi… mégiscsak nő… és ők mások mint a férfiak. Megérteni sosem fogom bizonyos szempontokból, hogy miért húzza fel magát. De abból a nézetből mindíg is megértem, hogy ő az, aki nekem mindíg is mindent jelenteni fog. Ő az én életem =$.
Lássuk be, akármilyen világban is élünk, a férfiaknak még mindíg az a dolguk, hogy megteremtsék az egszintenciát (már ha így kell írni, most ittas vagyok xD), a megfelelő anyagi hátteret, a lelki és szívi biztonságot… aki ezt nem tudja megtenni, annak sosem lesz igazi szerelme, hiszen ez az elsődleges még ma is, ebben a feminista világban =).
Na mindegy. Igazából már azt se tudom mit akartam mondani, a lényeg, hogy ma tök jól éreztem magam és kész =).
Cső all, jó8! =))

Permalink Szólj hozzá

Fos egy nap

Április 25, 2008 at 9:46 pm (Mindennapok) (, )

Üdv mindenkinek!

Hát ilyen iszonyat szar egy napom már elég régen volt. Egyetlen pozitívum volt benne, mégpedig az hogy végre feltettem az új Ubuntu Linuxot, a 8.04-est =D (Hardy Heron).
Lássuk csak. Felkeltem, aztán mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért mondom akkor most csak nem lehet annyira túlterhelt az ubuntu.hu szervere, próbálkozzunk meg leszedni. Le is szedtem, kiírtam szépen. Mondjuk az első telepítésnél voltak gondok, mert megakadt amikor a repo-kat állította be… De másodjára, amikor nem live használattal nyomtam be a telepítést, hanem egyből “install”, akkor már semmi gondom nem volt.
Egészen kellemes, használható, és szép =).
Jah, a nap kezdésénél sem volt egyszerű dolgom. Anyám elfelejtett nekem itthon hagyni cigit. És persze én csak akkor bírom ki hogy nem gyújtok rá, amikor Picimmel vagyok =). Na, már majdnem őrjöngtem, olyan ideges voltam =S. Aztán amikor hazaért akkor gyorsan kértem is tőle pár szálat.
Utána, amikor vártam haza Kicsim – mert ugye egyetemet nézett az osztályával -, akkor nem jött meg időben. Én meg idegeskedtem rajta hogy mi lehet, csak nem esett baja vagy valami. Utólag kiderült, hogy a holnapi töri versenye miatt nem jött meg időben, mert el kellett mennie megnézni valami előadást…
Aztán amikor hazaért, akkor nem azzal kezdte, hogy szia meg jaj de hoányoztam vagy akármi, hanem azonnal elkezdett lebaszni. Na akkor veszekedett velem egy sort. Utána meg ment tanulni, és csak picit tudtunk beszélni =S.
Anyám mit csinált amikor hazaért a munkából??? Peeersze hogy veszekedett velem =). Egész nap nem csináltam semmit, nem is beszéltem egyikkel sem, de már azonnal ahogy hazaérnek, mindegyik kiabál velem… na mondom fasza ez a nap is. Ma csak idegeskedtem, semmi mást nem csináltam. Meg ma mindenki engem baszott le olyan dolgok miatt amikhez még csak közöm sincsen… De persze lehet hogy velem van a baj, és egy hülye barom vagyok, csak én nem tudok még róla… na mindegy.
De komolyan, már tényleg kezdem azt hinni hogy nekem van valami bajom =). Lehet hogy csak én nem veszem észre, hogy valami bunkó f*sz vagyok, vagy nem tudom =(.

Nah, menek’ alukáni’. Jóéjt mindenkinek… ja, nem, még nem menek alukáni… majd később. De azért jóéjt =D. Byez (^.^)

Permalink Szólj hozzá

Nem egy rossz nap

Április 25, 2008 at 3:54 pm (Uncategorized)

Sziasztok

Hát, mit is mondhatnék a mai napról.
Az az igazság, hogy azt lezsámítva, hogy iszonyat fáradt voltam egész nap, mert csupán 4 órácskát ha aludtam, nem volt rossz. Reggel 5-kor természetesen muszály volt felkelni, és bemenni makro előadásra, mert ugyebár írtuk a zh-t… pfúúúú… na AAAAZ valami iszonyat SZAR VOLT…
Nem azt mondom, hogy nehéz, mert nem volt nehéz, és hogyha többet aludtam volna – és többet sikerült volna puskázni =D – akkor sztem sikerükt volna egész jól, de ez így… hát, elég necces =S. Mindegy, a remény hal meg utóljára ahogy mondani szokás, és én erősen reménykedem benne, hogy jó lesz =D.
Aztán még volt egy növénytermesztés gyakorlatom meg egy statisztika gyakorlatom. Növénytermesztésen majdnem egy jót aludtam =D. Aztán mégsem, mert túl közel ültem a tanárhoz… de így is egy 10 percecskét sikerált’ pihennem. Statisztikán meg beszoptam az Open Office-ommal, mert a tanár nem tudja, hogy azt hogy kell használni, ezért nem tudtam megcsinálni rendesen azt amit kellett volna (excel-be. alias calc-ba =(… )
Aztán mentem airsoftozni =D… Jajjjj, de laza vooolt =D Kint volt a védelmi miniszter az egyetemnél… még lövöldözés is volt =D Igaz, nem láttam, mert éppn statisztikán csücsültem bent =( De akkor is jó volt, szép nagy hangzavar =D. Az airsoft meg aki nem tudná, arról szól, hogy csapatok vannak benne, és mindegyik 1-1 ország csapatát testesíti meg. Japánban alakult ki a 2. világháború után, amikor ott betiltották az éles fegyverek használatát, és ezzel képezték a hadsereget =D Na mindegy, csak érdekesség =P.
Szal elvoltam ma =).
Most éppen borozgatok, és hiányolom Cicámat =(. De legalább jól érzi magát =).

…..::::: e L F o G L a L T S á G   M i a T T   a B B a H a G Y V a :::::…..

Permalink Szólj hozzá

Nah, csináltam személyes blogot is :)

Április 23, 2008 at 10:04 pm (Mindennapok) (, , , )

Hejhó mindenkinek (^.^)

Nah, mint látni lehet megcsináltam a személyes blogom is… ha már egyszer van ubuntus, akkor miért ne legyen személyes is =). Aki azt még nem látta, és érdekli a linux, vagy akár már felhasználó is, az lesse meg mindenképpen ;) .
Hogy ma mik történtek O.o…. lássuk csak. Először is, nem kellett korán mennem, ami jó volt :D . Aludhattam – viszonylag – sokáig. Nah de ami ezután jött… ‘-.- Az minden képzeletet felül múlik :@… Képzeljétek el – kezdem a jó hírrel =D -, megvan a biosz kettes zh =) Ezek után már csak rá kell hajtanom hogy elmehessek ugye vizsgázni. A rosszabbik az, hogy ezt bezzeg nem tudtam meg, hogy mi van a mezgazd alapismeretekkel… mert hogy a tanár – finoman fogalmazva – baszott bejönni… =( Na mindegy, egyszer majdcsak megtudom =).
Asszem hogy mára ennyi lenne, mert mennem kell alukálni, holnap makro zh… így is csak 4, 4 és fél órát tudok már aludni. Reggel 5-kor kell felkelnem =S.
Jóéccakát mindenkinek! (^.^)

Permalink Szólj hozzá

Hello world!

Április 23, 2008 at 9:49 pm (Uncategorized)

Welcome to WordPress.com. This is your first post. Edit or delete it and start blogging!

Permalink Szólj hozzá