Személyes blog (^.^)

Igaz, azt mondtam, ma már nem írok ide többet, mégis megteszem. Nem nagyon tudok magammal mit kezdeni, a Freelancer szerver most le van állítva. Így nem tudtam elvonni a figyelmemet az érzéseimről . Pedig szerettem volna…Nagyon nehéz elviselni hogy nincs mellettem az én kis Cicám. Találtam egy jó idézetet egy bizonyos Paulo Coelho-tól, ami a mi kapcsolatunkra aztán végképp igaz:
Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.Hogy ez miért is igaz? Ennek elég sok oka van… Már a kapcsolatunk elején is várnunk kellett.Amikor megismertem, 2005-ben, épp Mikulás napja volt. Csak úgy unatkoztam, és poénból msn-címeket keresgéltem a neten. Többezret találtam, de mégis őt szúrtam ki közülük. Nem tudom miért, pedig semmi Xtrém nem volt az msn-címében, olyan tipikusan átlagos volt… De, úgy néz ki, volt benne valami, talán valami varázslat, ami arra a címre irányította a kezem… azaz az egérmutatóm . Tehát, így történt, hogy felkerült az msn-emre… Aztán ezek az unalmas, szürke, szánalmas kérdések következtek hogy “honnan vagy” meg “ki vagy” meg ilyen baromságok.Ezután nem is nagyon beszéltünk. Aztán történt valami. Valami, ami megváltoztatta teljesen az Ő életét, sorsát, jövőjét és az enyémet is. Az akkori “kedves és aranyos” barátnőm elhagyott. Igen, mint ahogy azt sejteni lehetne, összetörtem. Nem is kicsit.Ekkor nézegettem a partnereket az msn-emen, nézegettem, hogy kinek tudnám kisírni a bánatomat, akit nem ismerek. Hiszen, mégiscsak könnyebb így, látatlanban, személytelenül elmondani az embernek a legbelsőbb titkokat és fájdalmakat, mint személyesen. Ahogy keresgéltem, kiböktem Őt. Gondoltam magamban, nem ismerem, nem is fogom soha, rohadt messze lakik, nincs közös ismerős, tökéletes alany arra, hogy egy kicsit legalább könnyítsek a lelkemen. Így is tettem. Beköszöntem. Még a mai napig emlékszek az első pár szóra: “kész… végem… meghalok”. Igen, így éreztem akkor valóban.Ő meghallgatott, segíteni ugyan nem tudott, és nem is próbálkozott semmi okosat meg bölcset mondani, amit jól is tett, hiszen úgysem fogadtam volna el, és csak megzavart volna . Jól esett hogy volt aki meghallgat, és nem kellett semmilyen következménnyel, nem kellett semmilyen pletykával vagy akármi ilyesmivel számolnom.Aztán másnap is beszélgettünk. És a következő nap, majd újra és újra, hosszú órákat. Ez ment 1-2 hónapig, amikor is elhatároztuk, hogy akkor én kimegyek hozzá, természetesen mint barát . A sors iróniája, hogy meg is mondtam neki korrekten, hogy nem akarok tőle semmit. Utólag persze megtudtam, hogy ez rosszul esett neki… de akkor még nem gondoltam volna, hiszen nem úgy tekintettem rá, mint egy nő, hanem mint egy nagyon jó barát. Hiszen azért van különbség a kettő között .Minden szépen és jól ment, amikor is, a tesójának köszönhetően meghiusúlt az utam. Megengedte a nagyanyja, minden perfektül ment… És ekkor a tesója beszólt pár ilyet, hogy nem is ismer, mi van ha kirabolom őket meg mit tudom én… mintha én olyan pszichopata állat lennék -.-…Ekkor eléggé szertefoszlott minden… Ezzel kezdődtek el a hosszú várakozások. Az első ilyen nagyon sokáig tartott… úgy kb. 10 hónapig . Nem is nagyon foglalkoztunk utána ezzel a témával, hogy kimegyek hozzá, vagy akármi, mert úgy hittük, hogy ez lehetetlen.Teltek múltak a hónapok. Eljött a nyár. Boldogan újságolta, hogy megy ki Olaszországba az anyjához, 1 hónapra. Örültem neki, mert láttam hogy milyen boldog, hiszen évek óta nem látták egymást. De valahol belül mégse voltam boldog, mert tudtam, hogy mennyire fog hiányozni a mindennapos hosszú beszélgetés, az hogy tudjam mi van vele, és minden… Akkor kezdtem rájönni, hogy ‘te Atya ég, érzek valamit iránta :O ‘. Igen, így volt. Ezt el is mondtam neki… szerencsére kiderült, hogy nem csak én vagyok ezzel így, ugyanis ő is érez irántam, nem csak jóbaráti érzéseket.Eljött a nagy nap, elutazott. Nem kaptam e-mail-t, nem válaszolt semmire . Nem tudtam mit évő legyek, de nem tehettem semmit, hiszen mit tettem volna . Csak vártam a szeptember 14-ét, hogy hazaérjen.Aztán valahogyan csak eltelt ez az időszak. Hazaért… nem tudtam hogy mi vár még rám/ránk. Egyszer csak azt mondta, hogy ez nem mehet… Nem tudtam mi nem mehet, így visszakérdeztem. A válasza az volt, hogy kettőnk között nem mehet ez az egész, ennek semmi értelme… Nem tudom már pontosan, mit csináltam ezután. Arra a részre nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy egy időre minden kapcsolatot megszakítottam vele. Nem voltam rá kíváncsi, átverve éreztem magam, és mérges voltam.Eltelt pár hét, vagy 1 hónap is talán, nem emlékszem rá, és valahogy megint elkezdtünk beszélgetni. Csak később tudtam meg azt is, hogy mennyire hiányoztak neki a hosszú-hosszú beszélgetéseink, hogy mindent elmondunk egymásnak, és minden áldott nap nézte, hogy fent vagyok meg ilyesmi .Tehát, elkezdtük újra a beszélgetéseket. Hogy miért múlt el a mérgem, azt nem tudom. De elmúlt, és ez a lényeg. Aztán emlékszem, 2006. novemberében felvetettem neki, hogy pár haverommal lehet hogy kimegyünk oda szilveszterezni Nagyváradra. Természetesen ez füllentés volt, mert egyáltalán nem beszéltem meg senkivel… De csak nem tágítottam el az érzéseim mellől, és szerencsére ő sem . Hát, tervezgettük szépen, hogy akkor hogy fogunk aludni, meg hol fogun lakni meg hasonlóak. Aztán, ahogy telt az idő, és kezdtek a dolgok kialakulni, úgy kezdtem rávezetni szépen lassan, hogy nem is fog más menni, csak én, és én is csak miatta . Szerencsére könnyedén ment a rávezetés, és nem is lett mérges rám hogy füllentettem neki . Bár, már lassan 1 éve vártunk a találkozásra, úgyhogy szép is lett volna ha felkapja a vizet… Eljött a nagy nap, amikor is kimentem hozzá . Hú, hogy nekem mennyire elegem volt a vonatozásból, mire odaértem O.O… Akkor még máshogy – sokkal rosszabbul – jártak a vonatok, és elindultam ilyen reggel 9-kor, és este 6-ra értem oda – itteni idő szerint -.Olyan szépen elterveztem/elterveztük, hogy ahogy odaérek, és leszállok az állomáson, meg is csókolom és minden happy és boldog lesz… Hát, ez nem egészen így történt… sosem éreztem még ilyet, de akkor egyszerűen meg sem tudtam szólalni, meg remegett a lábam, minden bajom volt… A végén ott lyukadtunk ki, hogy ő csókolt meg engem O.o . De végülis nem baj, legalább megtörtént amit terveztünk, ha nem is éppen úgy ahogy kellett volna, de megtörtént .Nagyon szép napokat töltöttem vele abban a szállodában, a LAN-ban – azért írom le, ha valaki netántán Nagyváradra akarna menni, akkor a LAN Panziót válassza mindenképpen… kis reklám . Olcsó, és jó minőségű -. És a szilveszterezés sosem volt még olyan jó mint akkor . Mármint az addigi szilveszterekhez viszonyítva.Nem mentünk el bulizni meg mit tudom én… de nem is kellett! Sokkal jobb volt így, hogy együtt voltunk, beszélgettünk, élveztük egymás társaságát, néztük a szilveszteri műsorokat a TV-ben .
Egyenlőre ez volt az első rész. Sajnos muszály lesz részekre osztanom, hogy naponta, 2 naponta írom, mert iszonyat hosszú lenne, ha ezt nem tenném. De már most sem egy rövid és könnyed olvasmány . Aki idáig már elolvasta, akkor az várjon csak a következő részekre, azok is “izgalmasak” lesznek . Azért tettem idézőjelbe, mert nekem, ahogy megéltem, nagyon is izgalmas volt, és hát ez egy aranyos kis romantikus filmre hasonlít inkább, mint egy valódi sztorira, de tényleg megtörtént… Talán elmondhatom magamról, hogy olyan életem van, mint egy filmfőszereplőnek .

Üdv mindenkinek! Byez!

Nah, tehát ennyi volt az, amit mindenképpen be akartam tenni . A következő bejegyzés a 2 nap összefoglalása lesz sztem.